G807 PP Amp
Nehezen adtam be a derekamat, hogy a sok jóhangú SE után megpróbálkozzak egy PP
erősítő építésével is. Még mindig abban gondolkodtam, hogy egy párhuzamosan
kapcsolt együtemű un. PSE kapcsolást hozok össze. Erről aztán a fórumon
egyöntetűen mindenki lebeszélt.
Megint csak CHZ sietett a segítségemre. Ajánlott egy nála már bevált, ARC VT60
kapcsolásra épülő, PP erősítőt. Amihez ismét küldött kész NYÁK tervet.
Nekem éppen a G807 (Г-807) csőből volt több tucat, így kissé át kellett szabnom a tervet, mert annak a foglalata semmi módon nem rakható rá a NYÁK lemezre.
CHZ az eredeti csövek helyett előerősítő csőnek a 6N3P-t (6Н3П), fázisfordító-meghajtó csőnek 6N6P-t (6Н6П) javasolta.
A kimenőket megint Mayky készítette, bevasalva pedig Vacuumschmelze SM102B vasakkal lettek. Ellenütemnél ahol nincs légrés már volt jelentősége az illesztési felületek pontosságának. Itt már előjött a VAC előnye a Tolnaival szemben.
Próbáltam UL beállításban is, de a 807 ekkora feszültségen csak tetródába kötve érzi jól magát. Először az alapkapcsolás szerint a fázisfordító közös katódellenállással készült. Ennél a meghajtó jel szimmetriáját a P1 helitrimmerrel lehetett beállítani.
Később ezt az ellenállást CHZ javaslatára egy áramgenerátorra cseréltem. A fázisfordító csövek optimális munkapontját "belőve" szépen beáll a kimeneti jel szimmetriája.
A tápegység egyetklen 250VA-es toroidra készült, de 7 szekunder tekerccsel.
Egyenletes a frekvencia menete és nagyon jók a sávszélei, erről a mérések is tanúskodnak.
20 Hz négyszögjel NFB nélkül (5V/div)
20 Hz négyszögjel NFB-el (5V/div)
1 kHz négyszögjel NFB-el (5V/div)
1 kHz szinuszjel NFB-el 14,5Veff
10 kHz négyszögjel NFB nélkül (5V/div)
10 kHz négyszögjel NFB-el (5V/div)
20 kHz négyszögjel NFB nélkül (5V/div)
20 kHz négszögjel NFB-el (5V/div)
Ennek a dobozát már egy másik asztalos készítette, da a koncepció maradt a
régi. A trafókat egy hajlított perforált lemez burkolja, végein egy-egy lezáró
fa elemmel.
Az alaplap a fedlaphoz hasonlóan 3 mm-es alumínium lemez, furatokkal bőven
ellátva. Az erősítő fém tüskéken áll.
Nem olyan szofisztikált a hangja, mint egy triódás SE-nek, de hatalmas lendület
van benne, ami rockzenén időnként elkel.
Nincs olyan zenei anyag, amivel zavarba lehetne hozni...