EL519 SE Amp
Ezzel a csővel un. kiterjesztett triódás üzemmódú erősítőt szerettem volna építeni. Először a Tim Paravicini féle EAR859-el próbálkoztam, amihez elég jó leírást találtam a Hifi News 1994 novemberi számában.
Sajnos a kimenő trafóról semmilyen konkrét információval nem rendelkeztem,
előbb 5k majd 6k illesztéssel próbálkoztam. A kapott eredmények messze
elmaradtak a várttól. Mind teljesítményben, mind felső határfrekvencia
tekintetében csalódást okozott.
Még nem adtam fel, ráakadtam Bob Danielak kapcsolására, amit a Glass Audio 1998
májusi számában publikált.
Ehhez újabb meghajtó csövekre és újabb trafókra volt szükségem. Fleta, aki
akkoriban a hálózati toroidokat és a kísérleti kimenők csévéjét is készítette
nem győzte tekerni nekem a rézhuzalt. (Sajnos vele később megszakadt a
kapcsolatom.)
Ezekbe a kísérletekbe annyi pénz beleöltem, hogy abból két PP erősítőt is
megépíthettem volna. Bánatomra ez a kapcsolás is "lomhának" bizonyult. A "House
of the Rising Sun" az Ortofon tesztlemezről úgy szólt, mintha láthatatlan
kezek azonnal lefogták volna a cintányért, miután ráütöttek.
Időközben viszont annyi cső, trafóvas és cséve összegyűlt, hogy muszáj volt
valamit kezdenem velük. Aztán valaki a fórumról felvetette: nézzek már rá, hogy
ennek a végcsőnek triódába kötve milyen egyenes a karakterisztikája. Így
született meg ez az erősítő.
Csőből addigra volt már elég választék.
Meghajtó csőnek megint az E280F vált be, bár megpróbáltam ide az E810F-et és annak az orosz változatát a 6ZS52P-t is. Utóbbi kettőnél láthatóan torzult a jel teljes kivezérlés közelében, amin egy anódról-anódra visszacsatolás segített, de ennél az erősítőnél ezt is szerettem volna elkerülni.
A fűtéstrafó az előző kísérletekből maradt, tekertettem hozzá egy anódtrafót előfeszültség tekerccsel. Az erősítő dual mono kialakítású lett, mindkét oldal külön tápot kapott.
A fűtőtrafó lehetőséget nyújt P-s sorozatú csövek használatára is:
A végső kimenőket megint csak Mayky készítette 800 ohmra, ami SM102B-vel bevasalva és mérve megint inkább 1000 ohmot mutatott.
A méréskor kapott jelalakok végre megnyugtatóan alakultak:
100 Hz négyszögjel (5V/div)
1 kHz négyszögjel (5V/div)
10 kHz négyszögjel (5V/div)
... és még két nyalánkság:
40 Hz négyszögjel (5V/div)
20 kHz négyszögjel (5V/div)
És mindezt visszacsatolás nélkül hozta!
Dobozoláskor ügyeltem a csövek elburkolására, mert az 509-nek az anódsapkája
(ellentétben a 807-es csőjével) nem fedi el teljesen az anódkivezetését és a
gyerekeim még kisebbek voltak. Így született ez a ceruzatartós, süllyesztett
csöves megoldás:
Az évek alatt egyik kedvenc erősítőmmé vált. Ha SE hangra vágyok, ma is ehhez nyúlok először...